Petőfi Sándor Arany Lacinak írott verses meséjét azért teszem fel ide, mert nem is gondoltam, hogy olyan kicsi gyermeket, mint az én 20 hónapos lányom, ennyire elszórakoztathat. Most már értem, milyen nagyszerű ötlet volt ezt a művet leporelló formában kiadni, hiszen annyira dallamos, annyira kedves, hogy nem is kell értenie a gyermeknek a mondanivalót, enélkül is elvarázsolja.
Ezt a verset egyébként Petőfi Arany János három éves kisfiának írta Szalontára látogatván, 1847-ben.
A mai Népszabadság hosszú cikket közöl egy pszichiáter, Cserne István módszeréről, aki szerint pár hét alatt jó eredményeket lehet elérni a diszlexia "gyógyítása" terén.
Marék Veronika kedves történetét a férjemen keresztül ismertem meg, akinek a kedvenc gyermekkori meséje volt ez. Ma is megvan diafilmen, sokszor megmutattuk már a gyermekeinknek.
A kedves történet egy kisfiúról szól, aki elindul a Télapó nyomában, hogy megkérje, ne csak neki, hanem a hugocskájának is hozzon egy Ezüstmackót...
Kettő-öt éves korosztálynak ajánlanám.
Romhányi József nagyszerű rímeibe szedve olvasható ez a verses mese a kisfiúról, aki piszkálja az állatkerti állatokat, és akit Bömbi, a kisoroszlán vezetésével megleckéztetnek az állatok. Persze a történtekbe még két majom is jól bekavar...
Óvodásoknak, kisiskolásoknak való mese.
Igen, ez a Fülesmackó ugyanaz a Fülesmackó, az a lekonyult fülű, mint régen, a mi gyermekkorunkban volt...
Nagyon szórakoztató, gyermeklélekkel megírt, rövid mesék, amelyek Fülesmackóval és barátaival - Bimbamm bohóccal, Rozival és Lalával, a két babával és Tapsival, a kicsit ijedős tapsifülessel történnek meg. Még szerencse, hogy ott van nekik Anka, aki mindig mindent elrendez és elmagyaráz...
"Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném..."
Ugye mindenkinek ismerős ez a pár sor? Hát persze, kiskorunkban mindannyian kívülről fújtuk Fazekas Anna verses meséjét. Kedves történet a néniről, aki meggyógyítja a sebesült őzikét. Nagy példája az elengedő szeretetnek - inkább szülőknek, mint gyermekeknek -, amikor nagyon fáj elengedni, de tudjuk, neki jobb úgy, hát hagyjuk elmenni.
Szóval ajándom minden szülőnek és minden kisgyermeknek, két évestől kisiskolás korig.
A svéd író, Sven Nordqvist történeteivel először a tévében találkoztunk. Tágra nyílt szemekkel bámultuk Pettson, az öregember és Findusz, a macskája történeteit, és hamarosan az egész család rajongóvá vált. Valami olyan hihetetlen hangulata van ezeknek a történeteknek, néha nagyon vicces, néha nagyon meglepő, néha nagyon érzelmes...A macska folyton szertelenkedik és fecseg, az öreg morgolódik, vagy kedvesen évődnek, de az egész mesét áthatja a kettejüket összekötő szeretet.
A könyvet a szerző művei díszítik, a rajzokon a szereplőkön kívül sok kis furcsa élőlény is megjelenik, sok fejtörést okozva ezzel a kis olvasóknak.
Öt-hatéves korosztálynak ajánlanám.
Richard Scarry nagyon ért hozzá, hogy a tudást hogyan csomagolja humorba. Tesz-vesz város béli történetei annyira viccesek, ugyanakkor annyi tudást adnak, hogy méltán nevezhetjük az egyik legjobb gyermekenek szóló könyvsorozatnak.
Kalandjaik során Fér Egon a giliszta, Cicó a cica, Szimat őrmester, a rendőrkutya járnak városban és vidéken, metrón, étteremben, boltokban, vidámparkban, építkezésen, orvosnál és még sorolhatnám mennyi, a gyermekek számára érdekes-izgalmas helyen.
Szerintem három éves kortól már nyugodtan kézbe vehető, a képek alapján is mesélhető mesekönyv.
Kislányom első meséskönyvei olyan könyvek, amelyek állatokat ábrázolnak. Ráadásul háziállatokat. Hiszen ezekkel találkozik a legkönnyebben, vagyis van lehetősége a könyvben látottakat kötni az élő példához és fordítva.
Első "ismerősei" persze a cicák, kutyák, de - még ha nem is olyan szerencsés városi gyermek, aki el van látva vidéki rokonnal -, jártunkban-keltünkben mutathatunk neki lovat, bárányt, kecskét is. És mivel ezek az állatok a képeskönyvekben egészen egyszerű cselekvéseket végeznek - esznek, isznak, futnak, alszanak -, tökéletesen alkalmasak arra, hogy a kisgyerek könnyen megértse a látottakat.
Kislányom másfél éves. Kedvenc mondókáskönyve a Csip-csip csóka. Imádja újra és újra hallani a mondókákat.
Én azt vettem észre, hogy azok a mondókáskönyvek tetszenek neki jobban, ahol a képeket is jól el lehet mesélni. A Csip-csip csóka pont ilyen, tele sokféle állattal, amelyeket már ismer, cica, tyúk stb., és hozzá látványos, eseménydús képek.
Persze szerencsére hatalmas a választék mondókás könyvekből, leporellókból, mindenki válogathat kedvére.
Ha már említettük Vlagyimír Szutyejevet, mint illusztrátort, említsük meg nem kevésbé híres gyermekkönyveit.
Szutyejev meséi is állatmesék, tanulságos, mulatságos, csattanós, kedves, nagyon szórakoztató mesék. Rövidségük és egyszerűségük miatt kisebb gyerekek számára is élvezetesek. Én már két éves kortól ajánlom, és az öt éves kisfiam is szívesen hallgatja még.
Egy orosz író, Mihail Plajckovszkij tollából származnak a könyv történetei.
Nagyon kedves történetek, Hápi-sápiról, aki nem szeretett fürödni, Konnektorról, a malacról, aki nyakat akart cserélni a zsiráffal, vagy Sündiről, aki azért volt szomorú, mert őt nem lehet megsimogatni...:-)
Négy-öt éves korosztálynak tökéletes olvasmány, amelyet Vlagyimír Szutyejev rajzai tesznek igazán szórakoztatóvá.
Ki ne ismerné Kormos István meséjét az apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackóról...
Rímekbe szedve ez a mese a gyermekfülnek szinte muzsika, csak úgy isszák a szavakat, megunhatatlan.
És ha már az óvodáskornál tartunk: igen, ez a mese is sorra veszi az óvodába kerülés és óvodába járás minden szépségét és furcsaságát. És az, hogy Vackor egy maci? Az egyáltalán nem okoz gondot, rá ugyanazok a szabályok érvényesek, ő ugyanazokkal az érzésekkel küzd, mint a gyerekek.
A Laci és az oroszlán hangulatában nagyon idézi Marék Veronika A csúnya kilány c. könyvét. Szintén egy kisgyermekeket nagyon érintő és érdeklő témát idéz, a félelmet. Sok gyermeknek adhat egy kis bátorságot, bátorítást, amennyiben látják, a félelemérzéssel nem csak ők küzdenek.
Fontosnak tartom az előbb említett könyveknél, hogy a szülő, akitől a gyermek a mesét hallja, hozzon példát a saját, vagy a gyermek életéből azokra a problémákra, amelyeket ezek a könyvek feszegetnek. A szülő is bevallhatja, hogy kiskorában mitől félt (persze most már semmitől! :-)), vagy elmesélheti, ha kiskorában csúfolták valamivel stb. Ezek a történetek mankók a gyermekek számára, hiszen ha apával, anyával is megesett ilyesmi, nem lehet nagy dolog, hiszen milyen szép nagyra megnőttek.:-)
Marék Veronika népszerű könyvét a könyvtárból hoztuk ki Petivel annakidején. De nagyon tetszett Petinek, naponta többször is el kellett neki olvasni.
A könyv nagyon egyszerű történetet dolgoz fel a segítőkész kislányról, akinek kedvességéért cserébe szépséget ajándékoznak az erdő lakói.
A két-három éves korosztálynál is nagyon fontos az olvasmányok erkölcsi nevelő értéke. Ez a könyv éppen ezt teszi, úgy, hogy a kis olvasók észre sem veszik: a "ne bántsd a másikat, csak azért mert nem szép" tanításán, a tisztálkodás fontosságán keresztül, a kölcsönös segítségnyújtáson át.
A csúnya kislány c. könyvet a szerző saját rajzai díszítik, nagyon szorakoztatóan.
Kedves Mumus! Világgá mentem! Zokni
Hát, igen. Néha még Zoknival is előfordul, hogy fél...Ezt pedig a barátok előtt bevallani nagyon ciki...
Nele Moost Zokni-történeteit Annet Rudolph illusztrációi teszik nagyon kedvessé.
Tegnap este Peti fiam Zokni, a kis varjú történeteit kérte esti meseként. Mivel Zokni az óvodás gyermekek lelki világával rendelkezik :-), így különösen kedves Petinek. Ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a nagycsoportos óvodások világszerte.:-)
A tegnap olvasott történetben Zokni elirigyli és megszerzi a barátai játékait, ám amikor már mind megvan, rájön, hogy a barátság sokkal fontosabb a sok játéknál, és egyedül játszani egyébként is nagyon unalmas...
Kisfiam kedvenc történetei közé tartoztak és tartoznak a Kisvakond mesék. Nagyon örültem, hogy ezt a kedves figurát egyszerűbb leporelló és hosszabb, bonyolultabb meseszövésű mesekönyvben is megtalálhattam.
A Kisvakond és a mackók egy kedves és egyszerű történet arról, hogyan próbálják megvigasztalni a falánk mackók a kisvakondot, miután megeszik az elemózsiáját...:-) Két-három éves gyermekeknek való mese.
Szerintem fontos, hogy olvasás közben meggyőződjünk arról, érti-e a gyermek a mesét. Sok mese van, ami ugyan a korosztályának szól, mégis van benne egy-két olyan kifejezés, amely teljesen tévútra viheti a gyermeket a mese megértésében, vagy csak éppen elakad egy ponton, és nem érti az egészet. Én úgy szoktam, hogy ha olyan kifejezéssel találkozom olvasás közben, amiről azt gondolom, hogy nem érti, rögtön megállok, és megmagyarázom. Persze van, hogy egy felháborodott "Tuuuudoooom, ezt már apa, óvónéni stb. mondta..." felkiálltással reagál a gyermek :-), de az esetek többségében örül a magyarázatnak.
Van úgy, hogy ő maga kérdezi a mese végén, hogy "Anyu, miről szólt ez a mese?" Olyankor végigmegyünk megint az egészen, én kérdezek, ő válaszol, ahol homály van, azt megbeszéljük. Néha a tévében látott mesékkel is így teszünk.
Úgy gondolom, hogy az ilyesfajta "ellenőrzésre" rá kell szánni az időt, egyrészt hamarabb kiderülhet, ha gond van a gyermek szövegértésével, másrészt sok jó beszélgetés kiindulópontja lehet, ha egy-egy jelenetet átbeszélünk, megbeszéljük, melyik szereplő miért úgy reagált, tett, ahogy, és esetleg a saját életünkből is hozunk példát.
Igen, én is azt gondolom, és Moly is jelezte egy hozzászólásában, hogy nem mindegy, melyik gyereknek mit olvasunk. Pontosabban mekkora gyereknek mit olvasunk.
A kislányom másfél éves. Már régóta nézegeti a képeskönyveket. Keményfedeles, leporelló képeskönyvei vannak. Eleinte csak maga a "lapozás" kötötte le. Aztán elkezdte nézegetni a képeket. Bár ezek a könyvek is el vannak látva szöveggel, egyelőre még nem olvassuk neki a szöveget, hanem a képeket "meséljük el". Vagyis elmondjuk, mi van a képen. Eleinte csak azt mutogattam neki, amit már ismer, amiről már van tapasztalata - cica, kutya, a cica iszik, a kutya alszik stb.. Aztán elkezdtük neki azt is mutogatni, amit nem ismer - ezek főleg állatok, zsiráf, maci, elefánt stb. Szépen kezdi megjegyezni őket. Újra és újra előveszi, tetszik neki, hogy már tudja, és soha nem unja meg.
Ez az ismétlés egyébként eltart két-hároméves koráig is. Egy-egy könyvet unalomig - számunkra unalomig - olvastunk a fiunknak, úgy tűnt, soha nem olvasunk már mást, aztán amikor már minden szavát betéve tudta, akkor áttérhettünk másra.
Szóval kb. két éves korban lehet - szerintem még mindig a leporellónál maradva - a szöveget, mondókákat felolvasni a gyermeknek.
Hároméves korában már egyszerűbb meséket hallgathat, mint pl. a Boribon, a Kipkopp történetek.
Négyéves korában kicsit bonyolódhatnak a történetek, hosszabbak is lehetnek, mint pl. a Bogyó és Babóca mesék.
A fiam most ötéves, most már Tesz-vesz városnál, Fülesmackónál, Pöttyös Panninál tartunk, vagyis olyan meséknél, ahol nagyobb lélegzetű történetek vannak, több szereplővel, bonyolultabb meseszövéssel.
Persze most csak egy pár példát említettem, később szeretnék ezekről - és még sok más könyvről - részletesebben is írni, melyik miért jó, miért tetszett, nem tetszett stb. És szívesen veszem a hozzászólásokat könyvélményeitekkel kapcsolatban.
A kisgyermekek a meséken keresztül tanulják meg az erkölcs alapjait: a jó győz, a rossz pórul jár - vagyis érdemes jónak lenni.:-) Az igazság győzedelmeskedik a hazugság felett. Vagyis érdemes igaznak lenni.:-) A jó mindig segít másokon, megosztja másokkal azt, amije van. A mesékben még pl. a csúf pókról is kiderülhet, hogy vajszívű. Vagyis nem a külső számít.:-)
A meséken keresztül a gyermek egy sor olyan helyzetet átél, amelyet a valóságban nem, vagy csak a fantáziája segítségével. Kalandokban, izgalmakban van része. Átéli az öröm, bánat, szánalom, félelem, bátorság, együttérzés érzéseit.
A meséken keresztül gazdagodik a tudása - feltéve, hogy van a közelben egy felnőtt, aki a felmerülő kérdéseire készségesen válaszol. Gazdagodik a fantáziája, a szókincse.
Amennyiben olyan mesét mesélünk neki, amelyben a történések hasonlítanak az ő mindennapjaihoz, úgy segít feldolgozni ezeket a mindennapi élményeket, sőt, előfordulhat, hogy a mese hatására megnyílik a gyermek, és tudomást szerezhetünk az őt nyomasztó problémákról, vagy az őt különösen boldoggá tevő eseményekről.
Végül a mesélés - nem utolsó sorban -, meghitt pillanatokkal ajándékozza meg a mesélő felnőttet és a mesehallgató gyermeket is.
Igen Moly, igazad van.:-) Több oka is van annak, hogy valaki nem olvas.
Utánanéztem az olvasási nehézségeknek, vagyis a diszlexiának.
Már óvodás korban, iskolakezdés előtt vannak jelek, amelyek valószínűsíthetik a diszlexiát. Ilyen pl., hogy a kisgyermek mozgása bizonytalan, késve tanul meg beszélni, nem tanul meg esetleg vonalon belül festeni, színezni. Saját szavakat alkot, vagy beszédhibái vannak.
Iskolakezdés után feltűnő lehet, hogy nehezen jegyzi meg a betűket, számokat, nehezen tanul meg verseket. Gyakran dörzsöli a szemét, elmosódottnak látja a betűket.
Ezen kívül még számtalan jele van a diszlexia gyanújának, akit komolyabban érdekel, annak érdemes ellátogatni a www.beszed.hu és a www.tanulasmodszertan.hu oldalakra.
Amikor én kisiskolás voltam, még nem volt szó a diszlexiáról. Lehet, hogy sok társam szenvedett ettől, de sajnos ők voltak a lusták, rossz tanulók, figyelmetlenek stb. Szerencsére ma már felismerték a szakemberek a diszlexia létét és tüneteit, és komoly módszereket, gyakorlatokat dolgoztak ki arra, hogy a diszlexia tüneteit enyhítsék.
Minap találkoztam a szomszédasszonyommal. Őszi szünet, 12 éves fia egész nap a falat bámulja, könyvet a kezébe nem hajlandó venni. Szomszédasszonyom elkeseredett, nem tudja, mit tegyen, hol hibázta el, kiskorában állítólag rengeteget olvasott a fiának. És kérdezem a fiút, miért nem olvas? Mert nincs kedvem - így a válasz. És akkor, és ott megpróbáltam elmagyarázni neki, miről is marad le az, aki nem olvas...
Kimarad a felhőtlen kikapcsolódásból, amikor csak a történet számít, aminek éppúgy részesei vagyunk, mint maguk a szereplők. Kimarad abból, hogy többet "lásson", értsen, halljon a körülötte lévő világból, mint amennyit fizikai korlátai engednek. Kimarad abból, hogy mesebeli világokba látogasson, amelyekről kisebb gyermekkorában talán ő is álmodozott. Kimarad egy jó könyvről szóló beszélgetésből. Nem fogja tudni, milyen meghitt élmény egy könyvvel félrevonulni és beletemetkezni. Nem tudja, micsoda tudást rejtenek magukba a könyvek.
Nem tudom, hatottak-e a szavaim...Nem hiszem...És azt sem hiszem, hogy egyszer majd rájön az ízére. Sajnálom...
...hol nem volt, volt egyszer a családom. És benne két gyermek, a lányom másfél, a fiam öt éves. Már a lánnyal is, de a fiammal minden nap olvasunk. Legtöbbször esti mesét, lévén, a nap nagy részét az óvodában tölti. De esti mese mindig van. A lányom is egyre inkább érdeklődik a könyvek iránt, sokszor rajtakapjuk, hogy ül a szobában egyedül, és egyre-másra szedegeti le a könyveket a polcról. Lapozgatja őket.
Boldog vagyok, hogy mindkét gyermekem ilyen könyvszerető. Igaz, mi is azok vagyunk a párommal. Otthonról mindketten a könyvek iránti tiszteletet és az olvasás iránti vonzalmat hoztuk. Faltuk a könyveket gyermekkorunkban, és faljuk ma is, amikor csak tehetjük.
Vajon miért van az, hogy már a pár évvel utánunk következő korosztály, de a mai gyermekek is, egyre kevésbé olvasnak? Ismerek olyan velem egyidős - 30-as korosztály - fiatalokat, kicsit fiatalabbakat, gyerekeket, akik nem olvasnak. És ismerek olyan felnőtteket, akik nem olvasnak a gyermekeiknek. Vajon miért?
Utolsó kommentek